Szövegek

Kopek Gábor megnyitó beszéde

SZABADKÉZI FOTOGRÁFIÁK 08/03/11

KEDVES MINYÓSZERT, TISZTELT MEGJELENT ÉRDEKLŐDŐK, BARÁTOK ÉS BARÁTTALANOK, MI ITT MINDANNYIAN, AKIK ELJÖTTÜNK IDE A MÁSODIK EMELETRE, MEGNÉZNI ÉS MEGÉRTENI HÉTKÖZNAPJAINK LENYOMATÁT, IDŐBEN VALÓ BOLYONGÁSUNK IGAZOLÁSÁT, MI ITT MINDANNYIAN, VÁLASZT KERESŐK SAJÁT ÉLETÜNKRE.


HA KÖRBENÉZÜNK, OLYAN JELEKET LÁTUNK, MELYEKET MÁR ISMERÜNK, RÖVID IDŐ ALATT AZONOSÍTANI TUDUNK, ÉS MEGNYUGSZUNK, HOGY ÉRTJÜK, AMIT LÁTUNK.AKKOR MÉGIS MITŐL VAN IZGALMA AZ UNALOMIG ISMERT SZÉKNEK, A BOLYONGÓ KUTYÁNAK, VAGY A KÉPBŐL ÉPPEN KITÁNCOLÓ ALAKOKNAK.


AZ ÉN OLVASATOMBAN A JELENIDEJŰSÉG AZ IZGALOM, MELY EGYBEN AZ ÚJRANÉZÉS VÁGYÁNAK IS A TÁRGYA.HA MINYÓSZERT KÉPEIT NÉZEM, A MÚLT ÉRINT MEG A LEGKEVÉSBÉ. SŐT, TALÁN MÉG MENEKÜLNI IS SZERETNÉK ELŐLE, NEM KÉREK A HAGYATÉKBÓL, A TÁNCOLÓ ALAKOK MÚLTJÁBÓL.ELÉG A SAJÁTOM, HOGY ÉRTELMEZNI TUDJAM ÉLETÜNK LEZÁRATLANSÁGÁT, A KÉPEKBŐL ÁRADÓ JELENIDEJŰSÉGET, AZ ÜZENET VÉGTELENSÉGÉT, A TERMÉSZETES SEMMIT.
NINCS VÉGKIFEJLET, NINCS KATARZIS, CSAK ÉLET VAN. LAZA KONTÚRÚ, FOLYÉKONY, ÖRÖKÉRVÉNYŰ ÉS ISMÉTELTEN JELENIDEJŰ. ÍRTÓZOM A GONDOLATTÓL, HOGY HISTÓRIKUS, MÚLTBÓL ÉRKEZŐ ÜZENETKÉNT KÓDOLJAM MINDAZT, AMITLÁTOK. EZZEL SÉRTENÉM A SZERZŐT ÉS SÉRTENÉM A SAJÁT MÚLTAMAT.

 

WALTER BENJAMIN JUT ESZEMBE, AKI GYAKRAN EMLEGETTE, HOGY MENNYIVEL KÖNNYEBB SZERETNI AZT, AKI BÚCSÚZIK ÉS MENNYIVEL NEHEZEBB AZT, AKI MARAD.HÁT EZÉRT A JELENIDEJŰSÉG. HIÁBA FOTOGRÁFIA, HIÁBA MEGÁLLÍTOTT IDŐ, HIÁBA HAGYATÉK. NEM AZ ŐS, NEM A MÚLT ÉS NEM A BÚCSÚ, HANEM A MARADÁS, A KERESÉS, A MEGLEPETÉS, AZ ÉRTELEM ÉS A SZEMÉLYES.


A KÉPEK NÉZÉSEKOR RÁNK ZUHAN A KÉPI DRAMATURGIA, ÉSZLELÉSÜNK MEGBILLEN, MEGLEPETÉS ÉPÜL TUDATUNKBAN ÉS ROHANUNK A SAJÁT EXPOZÍCIÓNK ÉRTELMEZÉSE FELÉ. A MÁSODLAGOS EXPOZÍCIÓ FELÉ, AMI MÁR ELIDEGENÍTHETETLENÜL A MIÉNK. ÉS EZ MÉG MINDIG NEM A VÉGKIFEJLET.


MINYÓSZERT UGYAN VALLJA, HOGY AZ EXPOZÍCIÓ ALAPVETŐ GESZTUSA MÁR NEM ÉRDEKLI ÉS Ő CSAK A VILÁGOT KERESI AZ ÁLTALA KREÁLT FÉNYFORRÁSSAL, MELYBŐL PEDIG AZ KÖVETKEZIK, HOGY Ő MAGA KÉPEINEK TÁRGYA ÉS ANYAGA. MINDEGY A SZÉK, A KUTYA, A BICIKLI ÉS A TÁNCOLÓK, SOKKAL FONTOSABB AZ INDIAI ÉS A NÉMETALFÖLDI FÉNY METSZŐ TALÁLKOZÁSA. AZ A KERESZTÚT, MELY A MÉLYSÉG FELÉ IGYEKSZIK, FOLYIK ÉS ÖRÖKKÉ BEFEJEZETLEN MARAD.


ÉS HA EHHEZ MÉG AZT IS HOZZÁVESSZÜK, HOGY MINYÓSZERT A KREÁLT FÉNNYEL SZABADON ASSZOCIÁL ÉS A FALON VÁRAKOZÓ KÉPEK ÖNTÖTT EMULZIÓJA MÉG MOST IS DOLGOZIK, AKKOR JOGGAL HIHETÜNK A VÉGTELENSÉG, AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG EMBERI DIMENZIÓJÁBAN.


KÖSZÖNÖM, HOGY MEGHALLGATTAK.


Kopek Gábor