Szövegek

drMáriás riport A38-ra, 2008

Az idill nagymestere

A K:Petrys ház mindig nagyon inspirativ közege volt munkáimnak. Először, Ádám Zoltán barátommal együtt állitottunk ki 2000 márciusában, majd 2003-ban már szolóban, a "Pesszimista Remény - Optimista Bánat" , majd 2005-ben az ötvenedik szulinapomon az A38-on a könyvbemutatóval egybekötött kiállitásom, ("Fényévek avagy Árnyképek Fénykerékpáron" - A38 kiadásában), és most a K.Petrys-ben a "Szabadkézi Fotográfia" cimu kiállitásom, ahol a legujabb, 2008-ban készult anyagomat mutatom be, és a megnyitón szokásomhoz hiven, ismét sort keritek egy "fényjelenésre", ezuttal nem fénykerékpározással, hanem szabadkézi technikával, azaz a megnyitó közönségének jelenlétében saját szövegemet vetitem fényverssé!

 

A technika, igazából nem fejlesztettem de kétségkivul kifejlődött! A bennem élő két érdeklődés vagy gondolkodás, a festői és a fotográfus,vonalnak egy sajátos fúziójáról van szó! mondhatjuk a festőit valamennyire tudatosnak, a fotografikust -a maga teljesen egyedulálló dramaturgiája okán- pedig ösztönösnek, legalábbis én igy érem tetten magamban!

 

Nem igazán tudok személyeket megnevezni, mert amit csinálok az mindig "élvezte" a műfajonkívüliség előnyeit, de nagyon vonzott az a fajta egyedi képkészités, amit talán fotográfiai táblaképnek nevezhetünk, már csak azért is mert a befejező gesztus a foto! Ez a már emlitett fúziós technika mostanra kiegészült a backshot, visszapillantás, vagy második expoziciós kereséssel, szivesen dolgozom un.: talált anyagból, hagyatékokból, az az érzésem már minden le van fényképezve, nekem a kiválasztás, a műhelymunka maradt! 

 

Azért Kerekes Gábort nagyon szívesen említem meg, 70-80-as évektől nagy hatással vannak rám munkái, persze végigkisérte az életemet egyfajta modell, vagy mintakeresés, nem feltétlenul a szakmából szivtam magamba az inspirációt. És "leginvenciózusabb" mindig a velem megesett és megtörtént élethelyzet feldolgozása!A cim, "Szabadkézi Fotográfiák" , utal arra az anyagból lévő egyedi műtárgy, műalkotás felfogásra ami nem az anyagtalan "gyári" felfogást prefgerálja, hanem éppen ellenkezőleg, és kiterjesztett értelemben a megnyitón bemutatott fényvers készités is teljesen szabdkézi eljárás! 

 

DrMáriás szerkesztésében az A38 websitera