Budapest 2006.11. Budapest Galéria
"KIVÁLASZTOTT KÉPEK"
"Kiválasztott Képek" címmel az elmúlt ötven év legjelentősebb magyar fotográfiáit bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a Budapest Galériában. A Magyar Fotóművészek Szövetsége által rendezett kiállításon mintegy száz képet mutat be a fél évszázados jubileumát ünneplő szervezet. Múlt és jelen összekapcsolására vállalkozik ez a kiállítás, hogy méltó módon mutassa be azt a társaságot, amely átvezette a történelmi időkön a fotósgenerációkat - mutatott rá köszöntőjében Schneider Márta, a kulturális tárca szakállamtitkára. Mint mondta, a fotó a világ legőszintébb médiuma. A kiállítás, valamint az évfordulóra készült, több mint 300 képet tartalmazó album anyagát Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója válogatta. A képeket a múzeum egymillió fotót rejtő raktárából, illetve magángyűjteményekből gyűjtötte össze. Az igazgató hangsúlyozta: nem a nevek, hanem a képek alapján ítélte meg az alkotások jelentőségét. Ismertetése szerint az új tárgyilagosság, a szocialista realizmus és a neoavantgárd vonalát képviselő művek egyaránt szerepelnek a válogatásban; a művészi, valamint történelmi fotók is fele-fele arányban képviseltetik magukat. A fotó vagy látványt teremt, vagy valóságot örökít meg, de mindkettő ugyanolyan művészi alkotás - jegyezte meg. A december 10-éig megtekinthető tárlat célja, hogy bemutassa, a szövetség mennyiben járult hozzá a magyar fotótörténet és az egyetemes fotográfia értékeihez. Forrás: MTI
Beke László megynyitója
Köszöntő
A megynitóról