Jász Attila verse, 2005
Árnyképek fénybiciklin
[avagy Minyó Szert-kommentárok*]
(1a)
Tudod, egyhelyben is lehet biciklizni,
ömleni fog a fény, na nem kell cikizni,
akárha fakéregben bogárka álmából,
ömleni fog majd, a bicikli lámpájából.
(1b)
Amikor a ... (nevezzük angyaloknak),
szóval az árnyképek nem elég gyorsak,
ráégnek a fény által a falra furcsán,
igazi, kétdimenziós, pompeji hullák.
(2a)
Így lesznek az árnyalakok,
akik csupán árnyalatok,
na de ezt már sokszor....,
ha jól sejtem, most is, rosszkor.
(2b)
Két kopott kiskanálbanvágyaink foghatók fülön, amelyekben külön-különmind egy-egy kis halál van.
(3a)
Eltűnik a kép, a teljes paletta
feloldódik benned,
miként a vitaminos plusztabletta
egy pohárnyi vízben.
(3b)
Miként a röntgen, belső fények
sugároznak telten tovább,
egymás mellé helyezett ének
lepik el az üres szobát.
(4a)
Ismerős részlet és minta
állnak össze egy új képpé,
épp úgy, akár a hit, mintha
mozdulatlanul is lépnél.
(4b)
Miközben tekered a pedált,
végig egyhelyben állsz
s fényéveket öregszel,
jól gondolom ezt, mester?
* Minyó Szert Károly, árnyképész, kiállításain egy rögzített biciklit tekerve, annak lámpafényénél hívja elő saját, titkos emulziójával felvitt képeit a galéria falán.
(megjelent az Élet és Irodalom 2005.05.2049. évfolyam, 20. számában)