Új képek a Minyólabor Kollekciójából
Hölgyeim és Uraim!
Az Álló- és Mozgóképkészitő Céh nevében szeretettel köszöntöm Önöket Minyó Szert Károly szezonnyitó kiállitásán!
Elég ostoba dolog a megnyitó műfaja, különösen egy képkészítő esetén, mert mindaz ami a képeken benne van teljesen fölösleges róla szót ejteni, de mivel M Sz K megkért erre ezért akár vállalva a nevetségessé válás kockázatát néhány dolgot szeretnék önökkel megosztani.
Ugyanolyan barbár dolog ez talán mint a zenekritika tulajdonképpen, mert a zenekritikából nem tudjuk meg, hogy milyen volt az előadás!
Ezek a képek, amiket itt látunk - ebben az utolsó fél évben készültek - tulajdonképpen szívhez szólóak. Én is használt anyagból dolgozom, koszos, karcos, eldobott vagy talált képekből és mintegy ilyen béna kacsa „rá vagyok utalva” mások tálentumára, de nagyon kedvelem a karcos képeket. Eleve valami olyasmit mondanak a hibáról, ami szembemegy azzal amit a legtöbb ember a művészet sajátjának tart, mégpedig a szépséggel, a tökéletességgel! Ezek a képek a tökéletlenségükben hordozzák azt, amivel megteremtik a hiányt. Ezek a képek csendesek, életlenek, kézzel készítettek, tehát nagyon érzékelhető rajtuk az ami ennek az egész műfajnak a kiemelkedő mozzanata.
Tulajdonképpen ez az ősi fényírás szembe megy a fotográfiával, ami úgy tűnik Minyót különösebben nem érdekli! Szembe megy a festészettel, nem érdekli! Eléggé "kifestette magát" a németalföldi piktúrában a mester, és abban, a tökéletes kis ecsetkezelésben, ahol a pigmentet gyönyörűen fölviszi; abban is szembe megy ezzel, és most megmutatja a homályt, az életlent, az "elcseszett" képet, amit az emberek többnyire kidobnak.
Sz K M egy kézműves, alkimista, piktor, egy "néma" ember, vagy egy mechanikus tulajdonképpen. Idehoz nekünk egy bringát,felvág vele; leírja pl. hogy, a gép 70 éves, megpödri (a kerekét), és most be is hangositotta, szóval elképesztő dolgokat csinál. Tulajdonképpen ő egy ősfényképész, ő Niepce, Daguerre, Talbot rokona, kollegája.
Tulajdonképpen teremti a figyelmet, mégpedig úgy teremti a figyelmet Sz K M, hogy egy üres teret hoz létre, egy fajta eseménytelenséget, a becketti semmit, semmi nem történik, nem is kell jónak lenni, megteremti az üres teret ahol elkezdődik a diskurzus: "Mi is van emögött a kép mögött? Azok figurák? Miért vannak elszakadva?" Olyan mintha a Vezuv hamuja alol ásták volna ki. Jön, témákat keres (nagyon egyszerű témákat keres) : ember, szék, asztal, fény-árnyék, rács, kanál. Klasszikus Cezanne-i alkat, bámészkodik, panaszkodik, homályos, életlen képeket készít. Textúra, fénypászmákat vezet, ezüstbromidot kever, kikavar, pamacsol; ez nem is festő, ez nem is fotós. Tulajdonképpen te mi is vagy?
Valami elfogott amikor jöttem a lépcsőházban, és láttam ezeket a koszló falakat, és azt mondtam magamban: jajj, ezt kérem ne fessék ki! Ennél tökéletesebb előhangot ehhez a szimfóniához, amit itt a mester a rendelkezésünkre bocsátott, nem is lehetne találni!
Ezért ezt a kiállitást, a "hiba ünnepének" tartom, a tökéletlenség tökéletességének, annak ami engem is izgat, amit szeretek a műben, amit velünk megosztott M SZ K.
Elhangzott Budapesten a K.Petrys Galériában 2009 november 10-én.