drMáriás - Szines Minyonok 2017 március

Színes Minyonok
 
Vajon minek nézi az ember a tengert, az eget, a tájat, a pusztát, amikor ott igazából semmi érdekeset, fontosat, megváltoztatható nem lát? Mert belelátja saját magát. A jelenét, a jövőjét, az álmait, az őrületét, a szerepét, a múltját, a vágyait. S elvesztett gyermekkorát.
Minyó Szert Károly művészetének esszenciája a hétköznapi valóságunkra rakodó nemes patina fotós megjelenítése. Művei rendre úgy működnek akár egy távcső, amelyen beleláthatunk abba az idilli világba, ahol szerethetővé válik valónk elegáns és groteszk jelenetekbe helyezett figurákkal, finom tárgyakkal, álomszerű helyekkel, bensőséges hangulatokkal. Azt is mondhatnánk, egy vérbeli békebeli hangulat szól ki belőlük akár egy olyan személyes családi albumból, amely miközben mindenkié, külön-külön senkié sem, csakis egyetemességében és kifinomult melankóliájában magáé a minyói művészeté. Azé, amely látszólag fekete-fehér, valójában pedig a szürkék és barnák megannyi kifinomult árnyalatában vibráló, amely kőkeményen konzekvens analóg tradicionális hozzáállásával, hisz egy elveszett világ egyik utolsó őreként vigyáz mindarra, ami finom, fontos, ami saját, ismert, jó.
Éppen ezért sokan nem fogják elhinni, hogy ezúttal színes, digitális alapú képeket állít ki. „Csak most az egyszer-kétszer letértem analogikusan rögösített utamról, hogy megkézimunkázzam saját plexiképeimet” – mondja. Na de vajon honnan a nagy váltás ötlete, szüksége, s mi lehet a célja?
A fekete-fehér és a színes fotó közötti hatalmas és alapvető különbséget akkor éltem meg igazán, amikor sok ezer fekete-fehér második világháborús fotó után színeseket láttam. Mert a színes hangulat általában a filmekre volt jellemző, amelyek feldolgozták, megmagyarázták, eljátszották a történteket rendre romantikus vagy ideologikus hanghordozásban, vagyis mesék maradtak, s nem a valóság. Amikor azonban színes fotókat láttam Hitlerről és tömegrendezvényeiről, megfagyott ereimben a vér: a fekete-fehér világ távolságtartó eleganciája és dokumentarista csuhája leomlott, s pőrén vágott pörölyével fejbe az a valóság, amely addig tisztes távolságban maradt.
Minyó is múltba révedő kiruccanásként teszi váltását, csak éppen fordított előjellel, hogy általa felfedjen, bemutasson, érzékeltessen egy olyan fontos és kellemes emlékvilágot, amelyet máshogyan nem tudna: a gyermekkor, a gyermeki szem, látás világát, a gyermekkor perspektíváját és hangulatát, egyedi optikáját.
Mert, hogy ezeknek a képeknek egyik fő motívuma is a távcsőbe nézés maga, akár egyedül, vagy apa fiával, de van ott távolban izzó, emlékekből felderengő sárga villamos, padon ücsörgő férfiurak a Filmostor felirat alatt, három árnyékába bizonytalanul lépő diák a hídon, s indiai látképek, képi idézetek, mint emlékfoszlányok, hisz Minyó Új-Delhiben született.
Ami azonban a legmegdöbbentőbb ezeken a képeken, hogy egyszerre szólítanak meg történeteikkel, kivehető korvonalaikkal egy mély lelki réteget és cirógatják, akár egy kedves cirkuszi előadás, majd aztán szét is vetik kegyetlenül absztrakt világukkal, részleteikkel, idézeteikkel. Mert most a színek révén berobban e világba az ismeretlen, az elvont, az absztrakt, az enformel és hangosan felüvölt. De e sikoly nem marad puszta, Minyó azt is finom szépségben tárja elénk, idézetként, mint kép a képben, különös alkalmi színkeretekben, hogy aztán újabb cezúrák, záró- és felkiáltójelek révén fokozódjon az értelmezhetőség. De a végén, ha édes ízzel is, azt lássuk, a formák mégis semmivé lesznek, puszta színekké, meleg, ordító hiánnyá, törtető izzó lávává egy megállíthatatlan folyam végső fázisaként, amelyben mindannyian valamennyi emlékünkkel, értékünkkel és kacatunkkal elmerülünk.
És még akkor is, amikor ezek a képek elérik s felmutatják színes színpadképekként a mögöttes felfeddhetetlenségét kedvesek maradnak, szépek és vágyakozók, mert maga Minyó ilyen, akár egy örök kísérletező félig fotós félig cukrász, hogy megszépítse számunkra magát az időt, az elmúlást, a semmivé válást, a halált.
Ezúttal kicsit máshogyan. Édesen bokszolva, kedvesen törve be a fejünket.
(Minyó Szert Károly Komorné Kézimunka Műhelye az A38 Kiállítótérben március 24-ig tekinthető meg)

Megjelent: Élet és irodalom 2017 03 17